Mérkőzések | Tabella | Klub | Üzenetek | Galéria | Hírek | TÁMOGATÓINK |
HÍREK: |
Önkormányzat Gyékényes
Gyékényes Mg.Zrt. Dráva-Kavics Beton Kft. Weitzer Parkett Drávamenti Takarékszövetkezet Agrivál Kft. Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatósága Szmodics és Társa Bt. Takács László | |||||
Évértékelés A Bozsik-programban részt vevő csapatainkkal az ősz folyamán három tornán vettünk részt. Első alkalommal Berzencén majd ezt követően két alkalommal Csurgón voltunk a gyerekekkel. Az utánpótlás-nevelő programunkat azért indítottuk be, hogy a gyermekek szervezett keretek közt, versenyszerűen sportolhassanak. Úgy gondolom a programunk elérte célját, sok tehetséges gyermeket sikerült az egyesülethez csábítani, és csapataink jó mérkőzéseket játszottak a tornák során. U7-es korosztályunk csapatának szokni kell még a versenyszerű sportolást, de a gyermekektől sok szép megoldást és gólt láttunk a tornákon. U9-es csapatunk az első tornán nagyon megilletődötten játszott, de az ezt követő tornákon javuló formát mutattak és egyre jobb meccseket játszottak. U11-es csapatunk az őszi tornák mérkőzéseit veretlenül vívta meg, nem egyszer nagy gólarányú győzelmeket aratva. E korosztályból biztosítva lesz U13-as csapatunk utánpótlása. A folyamatos felkészüléseknek és edzéseknek köszönhetően csapataink a tavaszi tornákon reméljük sok örömet fognak nekünk szerezni. U13-as korosztályban a gyermekek először játszottak szervezett csapatban, nagypályán. A csapat tagjai nagy lelkesedéssel és nagyon jó hozzáállással vívták meg mérkőzéseiket. A gyermekeknek voltak jó, és kevésbé jól sikerült találkozói az ősz folyamán. A csapat a 11 csapatos mezőnyben az ötödik helyet szerezte meg, ami úgy gondolom egy újonnan formálódott együttestől nem rossz teljesítmény. A fiúk 50 gólt lőve és 18-at kapva szereztek 19 pontot. Ahogy az U11-es csapat tekintetében, úgy ennél a korcsoportnál is fontos megemlíteni, hogy az innen "kiöregedő" játékosok hasznos tagjai lehetnek egyesületünk ifjúsági csapatának. U19-es csapatunkat teljesen újjá kellett szervezni és emellett a játékosoknak meg kellett kűzdeni a magasabb osztály követelményeivel is. A szezon eléggé döcögősen indult a csapat számára. Az ősz folyamán a csapaton belül voltak fegyelmezetlenségek, mulasztások. A csapat nagy része megértette mit akarunk elérni, remélem a többiek is a tavasz folyamán beállnak a sorba a közös cél érdekében. A 16 csapatos mezőnyben 11. helyet sikerült megszerezni a csapatnak, 16 pontot gyűjtve. Felnőtt együttesünk a tavalyi bajnoki cím után a magasabb osztály követelményeinek is jól megfelelt. A csapaton belül soha nem tapasztalt közösségi szellem és összetartás van jelen. A csapat tagjai egymásért és az egyesületért is mindent megtesznek, pályán belül és azon kívül is. Az ősz folyamán az együttesnek voltak jól és kevésbé jól sikerült mérkőzései. 15 mérkőzést követően 7 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség áll a csapat neve mellett. Negyvenhét lőtt és 32 kapott góllal, 25 pontot szerezve a csapat a 9. helyen telel. Az egyesület edzőinek megköszönöm a csapatok felkészítését, a játékosoknak az őszi szereplést. Jó felkészülést kívánok a tavaszra, hogy továbbra is méltón képviseljük csapatunk, Gyékényes színeit. Támogatóinknak és Segítőinknek köszönjük áldozatos segítségüket. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek. Tisztelettel: Tüske Zsolt (SE elnök) 2012.09.16-án a Kadarkút VSK csapatát láttuk vendégül. A mérkőzés megkezdését követően hamar előnyhöz jutottak a vendégek. Ezután azonban átvettük a játék irányítását és 3-4 ordító helyzet kihagyása után Gergelics Sanyi révén sikerült az egyenlítés. Fordulás után csapatunk igazi parádét mutatott be további 4 gólt szerezve. Gócza Laci szerezte meg a vezetést, majd Gergelics Márk egy szemfüles góllal kettőre növelte az előnyt. Ismét Gócza Laci következett és végül Gergelics Sanci állította be a végeredményt. Csapatunk minden elismerést megérdemel a mutatott játék miatt, így jogosan járt szurkolóinktól a taps a mérkőzés végén. 2012.09.09-én Magyaregresre utaztunk az előző bajnokság egyik élcsapatához. A mérkőzés heves hazai rohamokkal kezdődött, amiket sikeresen kivédekeztünk. Közben Gergelics Márk szemfüles góljával megszereztük a vezetést. Rövid időn belül Gócza Laci kétszer is hintába ültette a teljes hazai védelmet, így már a 18. percben 3-0-ra vezettünk. A hazai csapat egy 11-esből szépített a félidő befejezése előtt. A második félidőben Gergelics Sanyi egy mesteri szabadrúgás góllal növelte az előnyt. Nem sokkal a lefújás előtt Jónás Rajmi révén megszereztük at 5. gólt is. Okos taktikus játékkal megszereztük a Megyei II.osztályban az első győzelmünket. 2012.09.02-án a Csokonyavisonta KSC csapata látogatott hozzánk. Az első félidőben a vendégek egy ritkán látható nagy góllal szerezték meg a vezetést. A félidő vége előtt Gergelics Sanyi révén sikerült az egyenlítés. A második félidőt nagy rohamokkal kezdtük, aminek meg is lett az eredménye, mert Sanci második góljával megszereztük a vezetést. A mérkőzés vége előtt nem sokkal a vendégek 11-esből egyenlítettek, így a már szokásos 2 - 2 lett a végeredmény. Csapatunk a mérkőzésen nagyon gyenge játékot mutatott, így ismét elmaradt a várt győzelem. Ifjúsági csapatunk a Csokonyavisonta ellen 1-1-es döntetlent ért el. Fiataljaink győzelmi esélyt szalasztottak el. Magyaregresen a fiatalok szintén nyertes mérkőzést buktak el, hiszen 1-2-ről 3-2-re kaptak ki. A Kadarkút ifjúsági csapata ellen nem sok esély volt, de ezt a tabella is előre vetítette. A vége 6-1 lett a vendégek javára. 2012.08.19-én a bajnoki nyitányon a Juta csapata ellen szerepelt csapatunk újra a Megyei II. osztályban. Az első félidőben a vendégek 2 - 0 -ra vezettek, két védelmi hibánkat kihasználva. A félidő előtt még sikerült az eredményt 2 - 1 re szépítenünk. A második félidőben óriási mezőfölényben játszottunk és számolatlanul hagytuk ki a helyzeteket. Az ellenfél csak nagyon ritkán tudott a kapunk közelébe kerülni. A játék szinte csak az ő térfelükre korlátozódott. Erőfeszítéseinket csak az utolsó percekben koronázta siker, ekor sikerült az egyenlítés. A játék képe alapján győzelmi esélyt szalasztottunk el. GYÉKÉNYES SE. - JUTA SE. 2 - 2 2012.08.22-én a Csurgó elleni Magyar Kupa mérkőzés következett. A mérkőzés folyamán a kapuk ritkán forogtak veszélyben, inkább küzdelmes mezőnyjáték folyt a pályán. A mérkőzés vége előtt pár perccel egy erősen vitatható büntetővel a vendégek megszerezték a vezetést, és ezzel együtt a továbbjutást is. Csapatunk nem vallott szégyent felsőbb osztályban szereplő ellenfele ellen. GYÉKÉNYES SE. - CSURGÓI TK. 0 - 1 2012.08.26-án a Böhönye vendégei voltunk. A mérkőzés hazai helyzetekkel kezdődött, mégis a félidő vége előtt nekünk sikerült megszerezni a vezető gólt. A második félidő elején sikerült az előnyünket megduplázni. Sajnos hamar érkezett a hazaiak szépítő találata. Csapatunk nagyon görcsösen őrizte az egy gólos vezetést, ami sajnos nem sikerült, mert a 93. percben egy kapu előtti kavarodás után egyenlítettek. Amit a sors megadott a múlt héten, azt sajnos most elvette tőlünk. BÖHÖNYE KSE. - GYÉKÉNYES SE. 2 - 2 Az elmúlt egy hétben lejátszott három mérkőzésen csapatunk egyáltalán nem vallott szégyent magasabban jegyzett riválisaival szemben. Ha a játék mindig nem is volt az igazi, az akaraterő, küzdeni tudás és csapategység mindenképpen bíztató a jövőre nézve. Ifjúsági csapatunk a Juta ellen szintén győzelmet szalasztott el, hiszen jóval több helyzete volt, mint a vendégeknek. Július 14-én kezdődött a felkészülés a horvát NK GOTALOVO elleni mérkőzéssel. Ettől kezdve minden héten kedden és pénteken edzést tartotunk és hétvégente edzőmérkőzést játszottunk.
Ifjúsági csapatunk edzőmérkőzéseinek eredményei: 2012.07.22. ÚJUDVAR SE - GYÉKÉNYES SE 7 - 5 |
VISSZA A FŐOLDALRA |